Annak a lánynak a feljegyzései

"Nekem ronda az írásom, de nem is azért írok, hogy más gyönyörködjön benne, hanem azért, hogy legalább én legyek az a valaki, aki törődik velem. Igaz, hogy most már egyáltalán nem biztos, abbahagynám-e, ha egyszer csak elkezdenének törődni velem. Már nem is hinném el, hogy őszinte tőlük ez az érzelem."

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

"Igen vacak memória az, amelyik csak hátrafelé működik."


Inkább gyűlölve szeress

Mint hogy elfogadsz és megvetsz
Megvárom csendben
Amig igazam lesz


Csak nyugalom

Fájt a sebe, ezért odarohantam és annyit mondtam: Nyugi, ez nem neked fáj, hanem a testednek. Te csak egy túlságosan empatikus lélek vagy.

Egy új kezdet ... nélküle.


Jobb lesz így, hidd el.

Mindenkinek megvan a maga módszere a továbblépésre.
Ám a sajátom szinte bombabiztos, viszont szörnyen fájdalmas. Elég a személynek a legszemetebb dolgokat mondani, a lehető legbunkóbbnak lenni vele, és a lelkébe tiporni . Így gyűlölni fog. Tiszta szívből utálni fog... és úgy lesz jó. Lenéz majd, semmibe vesz, és ahelyett hogy fájna neki még hónapokon keresztül az elválás , így csak én szenvedek, ő majd örül hogy megszabadult ettől a buta kis bunkó csitritől. Csak a gyűlölet megoldás a szeretetre.
Már csak magamban kell szítanom a tüzet, hogy énis rühelljem. 
"Olyan fárasztó gyűlölni valakit, akit szeret az ember."

Várni, csak várni a bizonytalanságra

Csak azt hajtogatom: nyugi, semmi baj, minden rendben. Csak várj. Légy türelmes. Még nem jött el a te időd..
De megéri egyáltalán ennyit várni?

Közel 7,2 milliárd ember él a Földön. Ennek fele velem ellentétes nemű. Annak a negyede körülbelül velem egykorú. Mégis mi a faszért ragaszkodok pont egy olyan személyhez aki csak kínoz?

Felperzselődik

Unom a kerekek reggeli hangját,
unom a városképet.
Unom a falakat, a rohadó buszokat,
Unom, hogy bennük élek.

Unom a szemedet, a szádat, a kezedet,
Unom a jót, unom a szépet.
Unom, hogy itt vagy,
Unom, hogy szombat,
Unom, hogy minden percben félek.

Unom a boromat, a részeg napokat,
unom, ahogyan élek,
Unlak titeket, unom, hogy gyerekek vagytok,
unom, hogy veletek maradok végleg.

Unom, hogy egy semmirekellő leszek,
hogy a családomtól félek.
Unom a Balatont, unom a tengert,
unom az Alföldet, unom a Schengent.

Feloldozást ne remélj,
minden tetted minden kínt megér.
Megátkozlak, száműzlek, kárhozz el,
ne remélj!

Ennek ellenére is..

Elég most egy pár szó,
S az erőtlennek látszó,
Egyetlen szikrából lesz a tűz a végén.

Háláért halállal,
halálért hálával.
Mindig tudd, hogy érted haltam
hálából halálba!!